Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Köszönöm, hogy itt voltál!
 
Mrs. Huber

Christine Estabrook

 

Christine Estabrook 1952. szeptember 13.-án East Aurora-ban született, New York államban. A színészetben már veteránnak számít, számos filmben, tvsorozatban és színházi darabban játszott. 4 testvérével együtt édesanyja egyedül nevelte őket. Iskolás éveiben többféle munkát is elvállalt, ezek közé tartozott, hogy egy Fisher-Price játékgyárban sajátkezűleg készített játékokat. Egy jó hírű iskolában tanult színészetet, ahol Meryl Streep is az osztálytársa volt, ezután New York-ba költözött, hogy végre beindulhasson a színészi karrierje.

 

      

 

Több Broadway darabban (a The Sisters Rosenzweig-ben, The Heidi Chronicles-ben és még sorolhatnám) való szereplésével máris megalapozta a további színésznői karrierjét. Több színházi szerepéért jutalmazták díjjal, és jelölésekkel.

 

         

 

17 év színházi élet után úgy döntött újabb kihívások után néz, és elköltözött Los Angeles-be, készen arra, hogy más területen is kipróbálja magát.

Azóta több népszerű tvsorozatban is szerepelt vendégszereplőként (pl. X-akták, Hetedik mennyország), és feltűnt különböző filmekben is. Láthattad például Mrs. Jameson-t alakítva a Pókember 2-ben.

 

         

 

Mrs. Huber szerepét kimondottan neki írta meg Marc Cherry. Amikor éppen nem dolgozik, szereti a családjával tölteni az időt. Férje Vic Polizos, két gyermekükkel Los Angelesben élnek.

 

             

 

 

 


Saját fordítás! Másik honlapon feltüntetni szigorúan tilos!  


 

 

 

Született feleségek

!!!újra a TV2-n!!!

március 22.-től

hétköznap délutánonként

 AZ OLDAL ÚJ CÍME:

WWW.DESPERATECLUB.EXTRA.HU

Látogatók
Indulás: 2005-11-04
 

SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - TUDJ MEG TÖBBET SELENA GOMEZ MAGÁNÉLETÉRÕL, SZERELMÉRÕL, CSALÁDJÁRÓL, KARRIERÉRÕL!    *****    HA TE IS IMÁDOD A ZÖLD ÍJÁSZ VILÁGSIKERÛ SOROZAT ELBÛVÖLÕ SZERELMESPÁRJÁT AKKOR ITT A HELYED! MAGYAR OLICITY SITE    *****    The Vampire Diaries & The Originals szerepjáték - ha kedveled a sorozatokat és írni is szeretsz, ne habozz!    *****    Rendhagyó kedvezményt ajánlok Nektek, Te monhatod meg, hogy mi legyen az ára. Pl.: Születési, párkapcsoklati, horoszkóp.    *****    KÖNYVismertetõk, kötelezõ olvasmányok    *****    BOOKFANCLUB -> A könyvek birodalma elvezet a képzelet csendes világába!<<-BOOKFANCLUB    *****    Ingyenes, korlátlan képfeltöltés!!! www.kepfeltolto.eu    *****    Autista - Állatbarát - Homoszexuális - Intelligens - Kívülálló - Mûvészlélek - Segítõkész - Toleráns    *****    Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!    *****    HAT ÉVE ONLINE! - LÁTOGASS EL MAGYARORSZÁG EGYETLEN MÛKÖDÕ SELENA GOMEZZEL FOGLALKOZÓ OLDALÁRA! - HAT ÉVE ONLINE!    *****    A SZULTÁNA: HÍREK - KÉPEK - SOROZATISMERTETÕK - TÖRTÉNELMI INFÓK - ÉRDEKESSÉGEK MINDEN MENNYISÉGBEN A SOROZATRÓL    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Itt a nyár! Kivirágzott a mályva és a pipitér! Hogy mit szólt ehhez a két virágmanó? Gyere, és olvasd el a Mesetárban!    *****    STITCHERS - Magyarország egyetlen oldala a természetfeletti krimi-drámasorozatról! A Stitchers sorozatot megéri nézni!    *****    Nézz Élõ live filmet gportalon. Klikk klikk klikk.    *****    Gréti. 23. Egyetemista. Chevelle. Rap. Jégkorong. Ottawa Senators. Jean-GabrielPageau. Írás. Olvasás. Blog. (:    *****    Élõ live mozifilmek. Ha szereted a filmeket, sorozatokat, meséket akkor itt a helyed!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    ARIANA GRANDE TODAY - MAGYARORSZÁG EGYETLEN ARIANA GRANDÉVAL FOGLALKOZÓ HONLAPJA - TUDJ MEG RÓLA MINDENT    *****    KOSEMBLOG.GP//A MAGYAR "A SZULTÁNA" RAJONGÓI OLDAL//BY: KÖSEM// KOSEMBLOG.GP//MINDEN, AMI KÖSEM...